Philippe Mexes jól érzi magát a Milanban
2012.01.08. 22:11
Philippe Mexes, a csapat francia védője elmondta, boldog hogy Thiago Silvával, a világ egyik legjobb védőjével játszhat.
Mint ismert, a piros-feketék 2-0-ra legyőzték az Atalanta csapatát, és a védelem kiválóan muzsikált, hisz Christian Abbiati, Philippe Mexes és Thiago Silva is fantasztikusan teljesített. Mexes tavaly nyáron érkezett a Milanhoz az AS Romától, azonban a szezon elején nem léphetett pályára, mivel súlyos térdsérülést szenvedett. Teljesen a BATE Borisov elleni BL mérkőzésre épült fel.
A francia védő végigjátszotta az Atalanta elleni bajnokit, és a mérkőzést követően elmondta, boldog hogy megszerezték a három pontot, illetve hogy Thiago Silva mellett játszhat.
"Az évet egy bajnoki győzelemmel kezdtük, és ez nagyon fontos volt számunkra. Thiago Silvával játszani nagy könnyebbséget jelentett, hisz a világ egyik legjobb védője mellett játszhatok. Jól érzem magamat, sokkal jobban mint az elmúlt napokban. A térdem a mérkőzés előtt kissé fájt, de már minden rendben van." - mondta Mexes a Sky Sport 24-nek, majd folytatta. "Nyolc hónapot követően játszani nagyon nehéz, és szeretnék köszönetet mondani a vezetőségnek illetve a csapattársaimnak hogy mindenben segítettek engem."
Majd Thiago Silva is nyilatkozott a mérkőzést követően.
"Mindent megteszek azért, hogy a legjobb teljesítményemet nyújtsam a pályán. A második gólt követően visszazártunk, és ha előnyben vagyunk, akkor is fontos hogy védekezzünk. Készen állunk az Inter elleni derbyre, és ez lesz az a mérkőzés amely megváltoztathatja a bajnokság menetét. Remélem hogy megnyerjük a rangadót." - mondta Thiago Silva.
Az Inter elleni mérkőzést január 15-én rendezik, és Ignazio Abate is felépül majd sérüléséből. A várakozások szerint Mexes és Thiago Silva kezd majd a védelem tengelyében. A bal oldali védő kiléte kérdéses.
Forrás: rossoneriblog.com
|