Ibrahimovic két hetet hagy ki
2011.08.16. 22:33
Az AC Milan hivatalos honlapja bejelentette, Zlatan Ibrahimovic orvosi vizsgálatokon ment keresztül, melyek kimutatták bokasérülését, és közel két hetet kell kihagynia.
Ibrahimovic még a Malmö FF elleni barátságos felkészülési mérkőzésen sérült meg, amikor is a bokája kifordult. Ám végül maradt a pályán, és csak a mérkőzés vége felé cserélték le. A mérkőzés végeredménye egyébként 2-2 lett.
Az acmilan.com bejelentette, Ibrahimovic a keddi nap folyamán vizsgálatokon vett részt, és azok kimutatták, ha nem jön közbe semmilyen komplikáció, akkor a svéd csatárnak két hetet, azaz 14 napot kell kihagynia.
A sérülés a vártnál súlyosabb, így a várakozások szerint Ibrahimovic nem pályára léphet a Serie-A első fordulójában, amikor is a Milan a Cagliari ellen lép pályára.
Forrás: rossoneriblog.com
|